Paks

Az épített környezet mindig tükrözi egy adott korszak, egy település
jelenét és múltját, valamint a városlakók szellemiségét. Aki városunkba
látogat, szintén érzékelheti ennek a jelennek és múltnak az arculatát; a
múltat az északi, a mát pedig a déli városrész utcáin.
Az elmúlt években Paks neve egyet jelentett az atomerőművel, s az hogy
előtte nem írtak róla nem azt jelenti, hogy jelentéktelen település
volt.
A ma már több, mint húszezer lakost számláló Paks 1979-ben lett város.
Azóta rengeteget változott, fejlődött.

Az épületek közül említésre méltó a helyiek büszkesége, a város egykori
főépítésze; Makovecz Imre által tervezett templom, mely építészeti
remekmű és egyben idegenforgalmi látványosság.
Szép számmal találhatók sportlétesítmények is, ilyen például a városi
uszoda vagy a sportcsarnokok.
Fontos még megemlíteni városunk egyik legszebb részét, a régi
városrészben található, nemrégiben felújított Duna-korzót, ahol minden
nyáron változatos rendezvénysorozatokkal várjuk az ide látogatókat.
Ezen kívül számos más kulturális és szórakoztató program is színesíti az
itt lakók életét, elég ha csak a Tavasz Fesztivált-melynek keretében sor
kerül a Duna-menti Szépségverseny megrendezésére is-, A Nemzetközi Blues
Jazz Rock és Gasztronómiai vagy a Szüreti Fesztivált említem.
Aki a városunkba látogat mindenképp kóstolja meg a paksi halászlevet, a
paksi borokat, és látogasson el a Sárgödör téri présházakhoz, meglátja
nem fog csalódni!

Szabó Péter

további hírek

2001-09-10 09:14:19