Nyitott Lovardák 2009

Nyitott Lovardák 2009

2009.05.18.
Szirák
Hotel Kastély Szirák

Kezdetét vette a Nyitott Lovardák programsorozat, melynek keretében az ország 50 lovardájában, több mint 100 alkalommal biztosítanak ingyenes
lovaglási lehetőség a nyári szünet elejéig.

A program lényege, hogy a résztvevő lovardák, előre meghirdetett időpontokban, előzetes bejelentkezés után, ingyenes lovaglási
lehetőséget biztosítanak, illetve adottságaiknak megfelelően egyéb lovas és szabadidős programokat szerveznek az odalátogatók számára. A
létesítményekben nem csupán lóra, vagy kocsira ültetik a vendégeket, hanem bemutatják az istállókat, lovakat, ismertetik a biztonságos
lovaglás szabályait is.

A program célja, hogy a lehető legtöbben megismerjék a lovat, a lovaglás szépségeit, ez által növekedjen a hazai lovasok száma,
divatosabbá váljanak a lovassportok, de legalább is javuljon azok általános megítélése.

A nyílt napok időpontjait, helyszíneit és a konkrét programokat a www.lovasok.hu címen találják meg az érdeklődők. A részvétel előzetes
regisztrációhoz kötött, annak érdekében, hogy a lovardák megfelelően felkészülhessenek a várható látogatói létszámra.

A program annál sikeresebb, minél többen ülnek lóra, vagy kocsira. A szervezők bátorítanak tehát mindenkit, hogy válasszon egy, vagy akár több neki megfelelő helyszínt, jelentkezzen be a nyílt napokra és vegye igénybe a létesítmények szolgáltatásait.

Hírforrás: Kulturinfo

további hírek

2009-05-11 15:01:54