II.Gyulai Reneszánsz Karnevál - Hungary Gyula

II.Gyulai Reneszánsz Karnevál -  Hungary Gyula A karnevál új színfolt a város programjainak sorában, ahol vidám köntösben kerül bemutatásra a reneszánsz- kor kultúrája történelme, gasztronómiája.
A rendezvény keretét egy középkori vásár adja, melyben megjelennek a kor mesterségei, (kovács, fazekas), ételei (kemencében sült lepény) viseletei. Központi eseménye egy vidám farsangi felvonulás, ahol korhű viseletben vonulnak fel a résztvevők. A felvonulás résztvevői a középkorból meríthetnek ötleteket. A felvonulókat neves zsűri értékeli. A vásárban ökörsütéssel, gesztenyeárusokkal borlovagok bemutatkozójával színesített fáklyafényes reneszánsz mulatságon vehetnek részt az idelátogatók. A rendezvény helyszínén két darab egyenként 600 m2-es sátor kerül felállításra, ezek közül az egyikben (a fősátorban) kap helyet a rendezvény műsora, a karikaturista, a jósnő, valamint a kort hűen idéző vendéglátás, míg a másik sátorban (ún. gasztronómiai sátorban) a város gasztronómiai kínálatával (disznótoros, pálinka, tarhonya), valamint világhírű boros pincék kínálatával szembesülhetnek az érdeklődők. A rendezvény a város különböző pontjain is folyamatos programokat kínál (mozifilmvetítés, kiállítás, színházi est, reneszánsz bál, mátyás-korabeli vacsora, stb.).
A gyerekeknek Reneszánsz gyermek karnevált szervezünk, melyen lehetősége van a gyerekeknek a korhoz kötődő viseletekben felvonulni. Óriásbáb produkciók gólyalábasok, táncosok, vívók, színészek, mutatványosok bemutatói, reneszánsz interaktív játszóház kínál programokat még a gyerekek számára

Vegyüljön el ön is e vidám karneváli forgatagban, Gyula szeretettel várja Önt.
Hungary Gyula Hungary Gyula Hungary Gyula Hungary Gyula

Gyula - Városmarketing Iroda

további hírek

2005-01-17 13:12:15