Az Egri Bikavér ünnepe Szent Donát napján


Ötödik éve rendezi meg Eger Város Hegyközsége a város bortermelőivel és éttermeivel közösen ezt a három napos tradicionális egri ünnepet, amely tisztelgés az Egri Bikavért híressé tevő ősök előtt.
Szakmai tanácskozás, ünnepélyes díjátadás kíséri a rendezvényt, amelyen minden évben az év egri szőlőtermelőjének és az év egri borászának átadják azt az értékes vándordíjat, amely munkájukat dicséri és a közösség elismerését jelenti. Itt méltatjuk azokat a kollégáinkat és elődeinket akiket érdemesnek ítélünk arra, hogy megkapják az ' Eger Szőlő és Borkultúrájáért ' érmet.
Több éves kitartó munkával sikerült rekonstruálnunk Szt. Donát szobrát, amelyet ezen ünnep keretében állítottunk fel a Cegléd hegyen a Donát dűlőben, eredeti helyén az Ezredforduló Egri Bikavérének segítségével.
2001. július 5-6-7-én szintén színes programokkal várjuk a szakmai és természetesen az érdeklődő vendégeket, hiszen a legcsalogatóbb része a programnak a Dobó téri - Egy Egri Bikavér - egy egri étel- borgasztronómiai bemutató és kóstoló, ahol az idén 24 Egri Bikavér kerül egy-egy speciális egri étellel bemutatásra, amelyet a vendéglősök és a borászok már hosszú hetek óta kóstolgatnak-alkítgatnak, hasonlítgatnak egymáshoz. Ez a gasztronómiai gála évek óta 15-20 ezer embert vonz a Dobó térre, ahol egy-egy sátorban igen reprezentatív külsőségek között kerül bemutatásra a bor és az étel.

Eger Város Hegyközsége T/F: 36 411 943

további hírek

2001-07-10 10:45:14