Veszprémi színháztűznéző

Szubjektív gondolatok az elmúlt évadról
A néző nem kíváncsi arra, hogy saját gazságait a színpadon viszontlássa – mondta egyszer Benedek Miklós, a remek színész, rendező és tanár. Nos, én mint színházszerető néző, az elmúlt évadban gyakran szembesültem a veszprémi teátrumban azzal, hogy milyenek is vagyunk mi, emberek. Maszkban, valódi szerepek nélkül.
Az utóbbi tíz év egyik legviharosabb évadját tudhatja maga mögött a veszprémi Petőfi Színház. Fegyelmi eljárás. Pénzügyi vizsgálat. Csődbiztos. Igazgatóváltás. Vándorfi László ment, Kolti Helga jött. Politikai felhangok. Talajtalan színészek. A játék azonban folytatódott tovább. A publikumnak ugyanis szüksége van a színházra. Bennünket viszont nem lehet leváltani.
S hogy milyen volt az elmúlt évad? Egy kicsit olyan, amilyen a színház körüli légkör. Itt van mindjárt a tavaly bemutatott. Az ember tragédiája című Madách-mű. Nos, ebben a Vándorfi László által rendezett előadásban benne volt minden gyarlóságunk. Mi nézők pedig némiképp ellentmondva Benedek Miklós mély tartamú gondolatának, kíváncsiak voltunk a gazságainkra. A veszprémi előadás többek között ezek miatt is volt jó és sikeres.
A lokálpatriotizmust erősítette a Gizella folytatása, a Kovács Attila és Asztalos István által írt István című rockopera. Örömteli, hogy vannak városunkban olyan emberek, akik szívükön viselik a veszprémiséget, István és Gizella történelmi szerepét. Számomra azonban – és remélem, senki nem vet rám ezért követ – még mindig Szörényi-Bródy: István, a király című ma már örökzöldnek számító műve és annak slágerei jelentik az István-mítoszt.
Az elmúlt év karácsonyi meglepetése volt a színházban Szilágyi Tibor által parádésan megrendezett Feydeau-bohózat, a Bolha a fülbe. Ez a darab azt hozta, amire ki lett találva. Humort, poént, kacagást, könnyed kikapcsolódást és közönségsikert.
Mint néző, nagy várakozással tekintettem Agatha Christie: Tíz kicsi néger című klasszikus könyvének színpadi változata elé. A bűnügyi játékként jelzett darabban volt bűnügy, volt játék, volt taps bőven, csak egy hiányzott számomra a színpadról: az belső, lelki feszültség, amitől a krimikirálynő művei egyéniek és utánozhatatlanok. Ezt pedig nehéz visszaadni a színházban.
Sokak szerint – és ezekhez e sorok írója is csatlakozik – az elmúlt évad legkiemelkedőbb produkciója Lev Tolsztoj: Legenda a lóról című zenés játéka volt, ami az időközben a társulattól távozó Krámer György rendező-koreográfus méltó búcsúját is jelentette a színháztól. A gyermekek számára az Ágacska és a Táltos János remek szórakozást nyújtott.
Az anyagi okok miatt sokáig zárva tartó játékszínben két előadást is rendeztek idén. Egyik a Petőfi Színház és az Euro Theater Central Bonn közös produkciója volt. Mrozek: Emigránsok című német nyelvű előadást Tömöry Péter rendezte. Magas szinten. A darabot Veszprémen kívül Bécsben és Bonnban is nagy sikerrel mutatták be.
A tervek szerint a következő évadban műsoron marad a másik játékszínbeli előadás, a Lola Blau. A címszereplő Módri Györgyi ebben a darabban remekkel. Beszélni, írni lehet róla: de inkább nézni, látni, (meg)érteni kell őt a színpadon. Az évad végén (2001. április) mutatták be a Kakuk Marci című zenés komédiát, amit Horváth Péter állított színpadra. A darab telt házakkal ment, viszont a helyi kritikusok fanyalogtak. Az előadásról az a klasszikus színházi mondás jutott eszembe, amit a bemutatók előtt mondanak a rendezők: „Ha este eljön a színpadra a jó Isten, akkor minden rendben lesz.” Ebben az esetben viszont úgy láttam: Isten ezúttal csak a követeit küldte a Kakuk Marci fölé….

Veszprémi 7 nap 2001.július 06. (péntek)

további hírek

2001-07-10 10:40:30