Lokálpatrióta-juniális Soboron

Lokálpatrióta-juniális Soboron Színes programmal, zenével, tánccal, s nem utolsósorban bográcspartival várta tagjait és azok családját a Győri Lokálpatrióta Szalon szombaton Soborra.

A civil szervezet a hagyományosan minden hónap utolsó szerdáján tartandó összejövetelét erre az egy alkalomra „ tolta el ' , hogy a megszokott aktuális, valamint kulturális ismeretterjesztő programjukat összekössék a pihenéssel, szórakozással.
A sobori Szent Hubertus Kastélyszálló parkjában és különböző helyiségeiben mindenki megtalálhatta a számára kedves elfoglaltságot. Szíj Zoltán, a szalon főszervezője elmondta, hogy a szórakozás mellett természetesen a megszokott témák – a képzőművészet, az irodalom, a zene – is helyet kaptak tegnap. Töreki Imre a rábaközi népművészetet és néphagyományokat mutatta be, idős Baross Károly a most megjelent „ Vaskakas ' című verseskötetét dedikálta, amiből Horváth Ildikó adott elő néhány verset. Pálfalvi A. János kellemes gitármuzsikával váltott hangulatot, majd a szanyi Bokréta néptáncegyüttes mutatta be műsorát. A bokrétások azzal kedveskedtek a vendéglátóknak, hogy a sobri verbunkot is eltáncolták. A szálló halljában és éttermében Borbély Károly, Ferenczy Tamás festőművészek, Lipovics János szobrász, Monostory Viktória ikonfestő alkotásaiból összeállított kiállítást nézhettek meg a résztvevők. A legközelebbi összejövetelt június harmadik szerdáján újból a megszokott helyen, a Révész Hotelben tartják a lokálpatrióták.

Borbély Károly festőművész Képzőművészeti Szabadiskoláját a www.reise.info.hu/szabadiskola címen mutatjuk be. (Reise Info)
T. Gy.
2002-06-02

Kisalföld

további hírek

2002-06-04 08:58:32