Termálpark Szentgotthárdon

Az aktív pihenés kiemelkedő létesítménye lesz a trópusi termálpark Szentgotthárdon. Az a négy és fél milliárd forintos beruházás, amely a határ mentén, közvetlenül a Rába partján valósul meg, jövő őszre már vendégeket fogad. A Széchenyi Terv 825 millió forinttal támogatja a Szentgotthárdi Termálpark létesítését. Az idegenforgalom fejlesztése kiugrást jelenthet a város számára - ezért is támogatja az önkormányzat az Európában egyedül Hollandiában működő Central Park mintájára épülő, minden bizonnyal igen sok érdeklődőt vonzó trópusi fürdő létesítését.
A belföldi befektetőkből és az önkormányzat 23 százalékos részesedéséből létrejött kft. első ütemben a 10 hektáros területen 5400 négyzetméter alapterületű fürdőt tervez. Az 1400 négyzetméter vízfelület 95 százaléka fedett lesz.
Az aktív pihenést szolgálja majd a 38 fokos termálvízre épülő szórakoztató- és pihenőközpont. A szentgotthárdiak és a környéken élők külön örülhetnek a parktól függetlenül is igénybe vehető uszodának, amelyben 25 méteres úszómedence és változó vízmélységű tanmedence is várja majd őket. A parkot, mint egy dzsungelt, folyó szeli át. Az élménymedencében kis sziget, sodrófolyosók, öbleiben bugyborékoló víz, oldalában barlang, látványos vízesés lesz. Természetes tóhoz hasonlít majd a rugalmas burkolatú gyermekmedence, biztonságos csúszdáival, mászókáival, kalózvárával. A masszázsmedencék a fúvókákból kitörő vízzel és levegővel frissítenek. A szaunázókat hideg merülőmedence, a csúszdázókat csobbanómedence várja.
A száz méternél is hosszabb 'fekete lyuk csúszda' a bátrabbakat még a Rába fölé is elrepíti, mielőtt átlátszó fala sötétre váltana. Kicsik és nagyok együtt élvezhetik a szivárvány- és a kanyarcsúszdát. Az utak borítása speciális, mezítlábas közlekedésre is alkalmas, elvezetnek a sportpályákhoz és játszóterekhez. Falabda-, strandröplabda-, tenisz-, kosárlabda, minigolf, kispályás labdarúgópályák, asztalitenisz és fitnesz gazdag választéka egész napos programot kínál.
Az egészséges életmódközpontban szakavatott személyzet: orvosok, asszisztensek, masszőrök kozmetikusok, fodrászok, természetgyógyászok segítenek a felfrissülésben, a szépség, a fiatalság megőrzésében.
Az előcsarnok afrikai falujának tava köré vásárteret építenek. A magyaros konyha mellett a nemzetközi gasztronómia remekeiből válogathatnak az ide látogatók. A későbbiekben felépül a 100 szobás termálhotel légkondicionált szobákkal és 400 férőhelyes konferenciatermével, kisebb tárgyalóival, amely ideális helyszín vállalati és szakmai rendezvényekre. A következő ütemben még további 200 személynek alkalmas nívós szállást, hoteleket, bungalókat terveznek a Közép- és Kelet-Európában egyedülálló trópusi termálpark mellé. A tervezők természetesen a hazai látogatók mellett számítanak az osztrák, a szlovák és a szlovén vendégekre is.

Üzleti7

további hírek

2001-10-30 09:18:03