szállás és vendéglátó helyek keresése, foglalása |
|
|
Csoda születhet az Aranyos-szigeten
Máriafürdő: Millárd forintok a turizmusra
Egy ideje arról beszélnek a máriakálnokiak, hogy egy nagyszabású, exkluzív igényeket kielégítő üdülőpark viszi a falu hírét a nagyvilágba Máriafürdő néven. A szállodákat, apartmanokat, medencéket és sportlétesítményeket felvonultató komplexum a község közigazgatási határain belül, a Mosoni-Duna által körbeölelt Aranyos-szigeten épülne fel; óriási távlatokat nyitva a falu és a szomszédos települések számára. Beszédtéma már errefelé a beruházás, a konkrétumokról keveset hallani. Egyenlőre ugyanis üzleti okokból nem publikus, hogy kik állnak a háttérben, ki a befektető, s ki lesz az üzemeltető.
Amerikai helyett holland álom:
A kiszivárgó hírek szerint a holland befektetőcsoport legutóbb akkor járt a helyszínen, amikor az írott sajtó a Bezenye és Hegyeshalom közé álmodott kaszinóvárostól volt hangos. Talán a befektetők szándékának komolyságát bizonyítja, hogy az olvasottak után még inkább elzárkóztak a nyilvánosság elől, mondván, őket még csak véletlenül se említsék egy lapon a Jackson klánnal. Remélhetőleg az óvakodás mögött az elhíresült kolosszális és Las Vegas-i tervekkel ellentétben komoly munka áll. Mindezt megkeresésünkre alátámasztották dr. Csatai Ferenc ügyvéd, a holland központú szakmai társaság mint befektetőcsoport jogi képviselőjének szavai is.
Bár az ügyvéd diplomatikus mondatokba rendezve adta tudtunkra az ügy jelenlegi állását, azt azért sejtette, hogy a háttérben másfél éve már kemény munka folyik. Megtudtuk, hogy egy tőkeerős, ilyen feladatra specializálódott holland cég, amely a világ több pontján építetett már színvonalas üdülőparkot, szeretett bele a Mosoni-Duna ölelte, magántulajdonban lévő, 45 hektáros galériaerdőbe, s Kelet-Európában szállót, apartmanokat, igényesen kialakított, élményekkel színesített fürdőt, vízi látványosságokat. A komplexum naponta közel 4 ezer vendég befogadására lesz képes.
Titkos, de biztos:
Pillanatnyilag tanulmánytervek készülnek a területről, melyek a befektető, a későbbi üzemeltető, a telektulajdonosok és az önkormányzat igényeit hangolják össze, s ennek megfelelően dől majd el, hogy mely létesítmények kapnak hangsúlyosabb szerepet. Az üzemeltető személye is ismeretes már – de kiléte még ugyancsak nem publikus. A kapott információkból egy olyan multira következtethetünk, amely jó referenciákkal, hozzáértéssel nyerte el a hollandok rokonszenvét.
A hollandok csaknem 300 millió forintot fordítanak a terület előközművesítésére, a fejlesztési szakaszra ütemezett költségvetés végösszege pedig meghaladja a 3 milliárdot. Dr. Csatai Ferenc azon kérdésünkre válaszolva, hogy mennyire bízzunk e terv megvalósulásában, csupán ennyit mondott: „A tanulmánytervek elméletileg, gazdaságossági szempontokra hivatkozva még hozhatnak a megvalósításnak ellentmondó eredményt, de túl sok energia és pénz van már ebben ahhoz, hogy komolyan vegyük. Egy érvényben lévő rendezési tervvel és megfelelő tulajdonosszerkezeti háttérrel minden lehetőség adott a fejlesztésre. A befektetés látványos szakasza hazánk uniós csatlakozás közelébe datálható.”
Megtudtuk azt is, a holland társaság számára fontos hazánk gazdasági, erkölcsi és jogi támogatása. A megvalósulás folyamatában a helyi viszonyokat jól ismerő magyar cégekre, illetve munkaerőre számítanak, de a majdani egész éves üzemeltetés is hazai erőforrásra támaszkodna. Az előzetes tervek alapján 300-500 embert foglalkoztat majd a komplexum.
/Biacsics Elvira/
Kisalföld 2001. július 10. (kedd)
|
|
további hírek
|
2001-07-17 12:27:30
|
|
|
|
 |
|
|