szállás és vendéglátó helyek keresése, foglalása |
|
|
Kézműves-pályázati kiállítás
Balatonalmádi: Baksa Kata litéri népdalénekes balatoni népdalcsokrával kezdődött tegnap a Padlásgalériában a IV. országos ifjúsági népi kézművespályázatra érkezett hímzésből, viseletből, csipkéből, népi ékszerből rendezett kiállítás megnyitója. S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató megnyitójában Babits magyarságvallomását idézete, amely a nemzeti, népi örökség gazdagításának jelentőségéről szól. Fontos, hogy az azonos kultúrában élők, azonos forrásból táplálkozók lehajoljanak a hagyományokhoz, felemeljék, ami még felemelhető, és tovább műveljék, éltessék, mutatott rá. A mostani pályázók erre vállalkoztak. Külön kiemelte a beküldött pályamunkák közül a csipkeverők anyagát, akik magas színvonalon művelik e mesterséget. Köszönetet mondott a gyermekek és fiatalok mögött álló mestereknek is, mert a fiatalok eredménye az ő munkájuknak is elismerése. Nem rejtette azt sem véka alá, hogy sajnos voltak olyan pályamunkák is, amelyek szinte méltatlanok voltak a pályázat céljaihoz. Név szerint is dicsérte a lelkiismeretes pedagógusok tevékenységét a diákok felkészítésében, akiknek végül jutalmakat is átadhattak.
A pályázat debreceni országos koordinátora, dr. Tarr Károlyné elismerése jeleként méltatta az almáldi kiállítást, a s ajándékot adott át a közalapítványnak. A pályázaton díjat nyertek megyénkből csipke kategóriában a 10-14 évesek pályázatán Havasi Boglárka Pécselyről, a 15-25 évesek között Gazdag Szabina Nagyvázsonyról és Tóth Renáta Tótvázsonyból.
Napló – Veszprém Megye Napilapja - 2001. július 07. (szombat)
|
|
további hírek
|
2001-07-10 12:51:19
|
|
|
|
 |
|
|