szállás és vendéglátó helyek keresése, foglalása |
|
|
Mediawave: Fényírófesztivál a nő jegyében
Az idei Mediawave központi témája a nő. Hartyándi Jenő, a fényírófesztivál művészeti igazgatója a Kisalföldnek úgy nyilatkozott: a program összeállt, a pénzügyi források köre miatt még „kicsit szorong”.
A 2003-as nemzetközi fényírófesztivál, a Mediawave filmes, táncos, koncert- és konferenciaprogramjainak „tengelye' a nő. Hartyándi Jenő művészeti igazgató tájékoztatása szerint az április 26-án kezdődő Európa-hírű rendezvény sajátos tematikus blokkokból épül fel.
Már a fesztiválnyitó két nem mindennapi zenei élményt kínál: fellép Alanis Obomsawin kanadai indián énekesnő (aki egyébként filmrendezőként már évekkel ezelőtt bemutatkozott a Mediawave-en), illetve Mique Montanaro provanszál világzenész – szó szerint – színes etnooperáját láthatja-hallhatja a közönség. Hasonlóan különlegesek az első napokban látható táncprodukciók, amelyek a Tánchullámok fesztivál részeként főleg a kortárs és az orientális táncművészetből adnak ízelítőt.
Dzsesszbemutatók
Idén kísérletként magyar dzsesszbemutatót tartanak a külföldről meghívott zenei szakembernek a rendezők. A ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban a szakmai beszélgetéseket gazdag koncertprogram, egyperces és háborúellenes filmek, többek között a Big Lucky-emlékfilm bemutatója színesíti.
Hartyándi Jenő a Mediawave zenei kínálatáról elmondta, hogy a központi témától itt sem térnek el, hiszen a női előadók mellett „női dominanciával rendelkező' együttesek – így például egy hattagú szentpétervári népi punkcsapat –, nagy visszatérők – például Vera Bila cseh roma énekes – lépnek színpadra, valamint a nyírségi Fehér Ló romaegyüttes, akiket az európai világzenei ranglista hatodik helyén jegyeznek. A zenei blokk „ásza' még Wim Mertens Belgiumban élő zeneszerző, aki a népszerű Mediawave-szignál alkotója, illetve a dzsessz egyik nagy öregje, a 73 éves Fred Anderson szaxofonos.
A fesztivál pénzügyi forrásairól – amelyet érdekességként 1991-ben, az első évben a szervezők adtak össze – Hartyándi Jenő úgy nyilatkozott: vegyes érzései vannak, hiszen az új pályázati rendszer szerint három évre előre biztosítva láthatják a pénzt, de az április végén kezdődő programsorozat anyagi hátterére még „kicsit szorongva gondolnak'.
A művészeti igazgató hangsúlyozta, hogy idén a győri, szlovákiai és romániai helyszínek után Szabadka is otthont ad a rendezvényeknek.
G. Cs.
2003-04-17
Forrás: Kisalföld napilap
|
|
további hírek
|
2003-04-22 13:39:09
|
|
|
|
 |
|
|